Közétkeztetés Békés megye

Prohászka Béla: A közétkeztetésben változás indult el

Prohászka Béla: A közétkeztetésben változás indult el
Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének szakmai társelnöke, a Mintamenza Program koordinációs vezetője a Kossuth rádió Napközben című műsorában azzal kapcslatban nyilatkozott, hogy szeptembertől változnak a közétkeztetési szabályok.
A közétkeztetésben változás indult el. Az alapanyagok, és azok ásványianyag tartalmának ismertetése megindult a fogyasztók felé és a tapasztalat szerint sokkal szívesebben fogyasztják el az ételeket, mert tudatosan táplálkoznak - tájékoztatott Prohászka Béla.

Mintamenza,


A Mintamenza Programnak egyik fontos célkitűzése, hogy egészséges, ellenőrzőtt alapanyagokból készüljenek az ételek. Az ellenőrzések során azt tapasztalták, hogy még mindig magas az ételek só- és cukortartalma, ezért az élelmiszergyártókkal szeretnék közösen elérni a csökkentést 2020-ig.

A teljes kiőrlésű pékáruk már megjelentek a közétkeztetésben, de a tejtermékeknél még van mit javítani a minőségen, ízesítésen: örömtelinek tartanák a gyümölcs-, zöldségízesítésű tejek bevezetését.

A hús tekintetében is kerültek új alapanyagok a menzákra, ilyen a vaddisznó és a szarvas, valamint a szálkamentes hal, ami tovább bővíti a lehetőségét a minél szélesebb kínálatnak a közétkeztetésben.

Az iskolagyümölcs programnak köszönhetően naponta kapnak zöldséget és gyümölcsöt a kisiskolások. A szakemberek szerint ugyanis minél kisebb korban el kell lezdeni kialakítani azokat a szokásokat, amelyek abban segítenek, hogy megelőzhető legyen az elhízás.


-kt-