Közétkeztetés Békés megye

A menzareformról beszélt Prohászka Béla a Kossuth Rádióban

A menzareformról beszélt Prohászka Béla a Kossuth Rádióban
Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke debruárban a Kossuth rádió "Időt kérek műsorában" vett részt, ahol többek között a Mintamenza Progtamról nyilatkozott.

Több témát is feldolgoztak a műsorban, többek között a menzareformot. Az új kötézkeztetési törvény bevezetése óta eltelt fél év, ám szeptemberben még nem voltak pozitív az ezzel kapcsolatos visszhangok  - kezdte a szerkesztő-műsorvezető, Halász Zsuzsa. Prohászka Béla válaszában kifejtette: "Egy 30 éves közétkeztetésünk volt, ami elavult, mindenképpen meg kellett újítani.
Az ezt célzó Mintamenza Program 2010-ben indult, melyhez önként lehetett csatlakozni, bizonyos feltételeknek megfelelően.

Prohászka Béla mesterszakács a Kossuth Rádióban

 

Prohászka Béla mesterszakács a Kossuth Rádióban (a fotó egy korábbi nyilatkozat alkalmával készült)



Elmondta, közel 300 település csatlakozott hozzájuk, akik azonban nem csatlakoztak, a zoknak úgymond hirtelen jött a változás szeptemberben a közétkeztési rendelet bevezetésekor. A többieknél márfokozatosan bevezetésre kerültek a módosítások az elmúlt évek során, már óvodás kortól, így ott nem volt sokkoló és nehézkes a változás.

közétkeztetés, Mintamenza Program

 

A menzán az egyik legfontosabb, hogy vegyék figyelembe a szezonalitást!




Arra is kitértek, hogy a Mintamenza Program számtalan receptet ajánl és a tapasztalatok alapján tippeket, javaslatokat osztanak meg a több évtizede konyhán dolgozókkal, akiknek átképző tanfolyamokat is javasolnak. A személyzetnek ismernie kell ugyanis az alapanyagokat (pl. spárga, csicsóka, bulgur...) és egészséges elkészítésüket - hívta fel a figyelmet Prohászka Béla, aki szerint az egyik legfontosabb, hogy vegyék figyelembe a szezonalitást, és ne utaztatott élelmiszereket használjanak! Ez fontosabb, mint az akár ár kérdése. Javaslata alapján ilyenkor télen például fekete retek, sütőtök, hordóskáposzta, hal, vad szerepelhet az alapanyagok között.


MCOnet-KT