Hírek - Prohászka Béla

Amikor esszük a pálinkát – pálinkavacsora az Alföld Gyöngyében

Nagyszerű gasztronómiai élménnyel gazdagított klubtalálkozóra várta tagjait az Orosházi Pálinka Klub. Az est díszvendége és egyben főszakácsa Prohászka Béla, Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács volt.

Nemzeti italunk, a pálinka nem csak étkezések előtt, után és közben kaphat szerepet a konyhában, pálinka ízesítéssel fantasztikus ételek készíthetők. Ebből kapott ízelítőt az estre meghívott, mintegy kilencven vendég. A pálinka klub megalakulásakor meghatározta a szervezet fő célját, mégpedig hogy nemzeti italunk készítési és fogyasztási kultúráját népszerűsítse és a még mindig tetten érhető kocsmai szintről a hungarikum végre az őt megillető helyre kerüljön. Ennek jegyében hozták létre a klub soron következő találkozóját, az immár hagyományossá nemesedő, harmadik Pálinka vacsorát.

Brlázs Róbert, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke bevezetőjében elmondta, szeretné, ha a kulturált italfogyasztás mellett az étkezés is más dimenziót kaphatna és a mennyiségi táplálkozás egy kicsit a minőségi, az élmény felé fordulna.

A bevezető után következtek sorra Prohászka Béla mesterszakács és az Alföld Gyöngye Hotel főzőmestereinek remekei ( a „remekei” szó szerint értendő). A séf egy kis világ körüli utazásra vitte vendégeit, hisz az ételekkel – melyek döntően orosházi alapanyagokból készültek – Magyarországról egészen Vietnámig juthattunk el. A gasztronómiai utazáson Prohászka Béla mellett, Dúl Údó Endre nemzetközi pálinkabíráló kísért végig bennünket. Az ízeket, illatokat, fantasztikus kulináris élményt egy ilyen egyszerű „fekete-fehér” újságcikkben meg sem kíséreljük visszaadni, hisz teljesen reménytelen, de talán a menüsor ad némi támpontot. Az est főszereplője ezúttal a szőlőpálinka volt.

Hideg előétel

Sertésszűz carpaccio, tatár, roppanós szőlővel, szőlőpálinkás friz salátával.

Leves

Vietnámi Pho leves Pak-choial

Főétel

Tepsis lazac citrusos mázzal, szőlőpálinkás paszternákkal, vaníliás pürével

Desszert

Szőlős desszert, szőlőpálinkás öntettel

A desszertnél ismét tanulhattunk Prohászka Bélától egy kicsit. A Ficsor Zoltán mestercukrász által készített sütemény mellé, a vendégek előtt, az asztalon készítette a szőlőpálinkás, kétfajta szőlős, három perc alatt elkészíthető finomságot.

Összességében a Pálinka Klub ismét csodás estével ajándékozta meg tagjait és vendégeit. A főzésnél és a vacsorán kameránkkal mi is leselkedtünk és hamarosan egy videós összeállítással is jelentkezünk.

c6782580-ed33-4fd1-af9c-7267ef29fee6

cd86be48-20f9-484f-8ae4-d057d405d20e

a170ac6d-a848-4567-8dd6-f5f3b2091077
43bc9780-5166-472a-8100-ffbc51fee727 1

fc91e544-e267-4814-8f6b-521b5fd81cf1

0471d9ba-f9e0-4c66-a424-fcb8eb10a98a

3a64378f-dd96-44d9-89e5-5ec178b4785e

e3932c68-e17e-458c-bb41-361239dc01ea 1


Forrás: https://oroscafe.hu/2024/02/24/amikor-esszuk-a-palinkat-palinkavacsora-az-alfold-gyongyeben/?fbclid=IwAR2-31hC6R1oyXYR5OXfeXvbb0PBjtgWbKf9pNGKDFP5PbX6rQl11-4j-mE