Hírek - Prohászka Béla

Ifjú gazdák nyerték a nemesgörzsönyi böllérversenyt

Az elmúlt hétvégén malacsivítástól volt hangos a nemesgörzsönyi főutca, ugyanis kilencedik alkalommal rendezték meg a böllérfesztivált. A 15 csapat baráti vetélkedését a Tini Magosz együttes nyerte, melyet az Ifjú Gazdák Veszprém Megyei Gazdakörének tagjai alkottak.

A gazdák kollektívája első alkalommal vett részt versenyzőként a fesztiválon. Varga Dávid, a gazdakör elnöke elmondta, hatalmas volt az érdeklődés a verseny iránt, végül az ötvenfős gazdakörből 18-an láttak neki a kétszáz kilogrammos sertés feldolgozásának. Ez olyannyira jól sikerült, hogy nemcsak az év böllérjei lettek, hanem a legfinomabb kolbász különdíját is megkapták.

– Megmondom őszintén, nem gondoltuk volna, hogy mindjárt az első indulásunk alkalmával két díjat is elnyerünk – mesélte Varga Dávid. – Nagyon lelkes csapat állt össze, mindenki tette a dolgát. Gondos előkészületek kellettek ahhoz, hogy ilyen minőséget tudjunk az asztalra letenni. Előző nap fölállítottuk a standot, kerítést építettünk, szombat hajnalban begyújtottuk a katlanok alatt a tüzet, nekiálltunk vizet forralni, a hölgyek megpucolták a vöröshagymát, a fokhagymát, majd összekockázták és ledinsztelték azt, rizst főztek. Készítettünk hagymás vért, resztelt májat, ebédre húslevest, toroskáposztát, rántott húst, cicegét, mátrai borzaskát, sült hurkát, sült kolbászt, kétféle pecsenyét, rántott húst. Külön ki szeretném emelni a gazdaasszonyokat, akik a sok munka mellett még házi krémest, hájas kráflit, házi kuglófot, különböző sós, sajtos süteményeket készítettek, és olyan szépen tálalták az elkészült ételeket, hogy minden arra járónak összefutott a nyál a szájában. Közel száz látogatót láttunk vendégül a nap során – részletezte a gazdakör elnöke.


d040eb86-fa6b-4785-a189-b9abf9c652d0

779310e3-041b-4826-aefa-f46119d8597a
6acca24d-7efa-49c0-8602-db371ac0e2d2 1
d0dc4e77-95bc-4b13-bd2a-ed9c5353e674 127e51365-7ea4-442e-a17c-2c756f671171a2274600-1490-4842-a804-a77cff576d8c 1
94e592ae-ac9d-498f-9d51-78206b16cca9 1


4980e89c-d4f4-458b-a228-eb1074275cd2 1
85b8b6d0-09ed-46e7-83b8-a47a3d98f0f5
26071159-5ade-437a-8c00-f16424cac38c
60a83758-c9b6-4d1d-a5cd-ea6b1fe4db06